Ha kétségek gyötörnek kedves Olvasó, hogy ez az egész kezdeményezés talán túl radikális, még kárt találunk tenni politikai elitünkben, azután itt állunk megfürödve politikai elit nélkül, hagy próbáljam meg eloszlatni aggályaidat. Egy ország politikai elitjét lecserélni csak igen drasztikus eszközökkel lehet, itt pedig ilyenekről szó sincs.
Az egészre gondolj úgy, mint a nagyszekrény fölborítására. A politikai elit abban nagyon egyetért majd, hogy a szekrényt nem kell piszkálni, fogja is támasztani a túloldalról. Ha egy kicsit észrevehetően megmozdítjuk, kapunk egy kis elnéző dorgálást, ezeknek a kis hebehurgyáknak fogalmuk sincs, mit csinálnak. Szegények nem is érthetik, a politika milyen magasröptű, bonyolult dolog. Minél jobban megbillegtetjük a szekrényt, annál jobban elkezd majd keményedni a hang. Akkor jönnek a támadások jobbról-balról, szó lesz súlyos felelőtlenségről, a túloldal bérenceiről, végül nemzetvesztésről. Mindegyik politikus elmondja majd, mekkora nemzeti katasztrófához vezet, ha nem ő marad vagy kerül hatalomba. Ha azonban eljut odáig a dolog, hogy hú zameg, ezek tényleg fölborítják a szekrényt, akkor egy csapásra megváltozik a helyzet. Hipp-hopp, a politikai elit a borogatók oldalára kerül, ott is az első sorba. Dehogy akarok én személyeskedni, csak az érzékletesség kedvéért: Kövér László átöleli majd Szűrös Mátyás és Lendvai Ildikó vállát, törölgetik az izzadságot, tyűha, ez férfimunka volt, és már húzzák is elő zsebükből az 1989-es írásaikat, melyekből napnál világosabban kiderül, mindig is erre vágytak.
Szóval amiatt nem kell aggódnod, hogy nem látod többé kedvenceidet, de a megváltozott körülmények között azért másképp fognak viselkedni, talán nem kell olyan gyakran elsüllyedned a szégyentől otthon a fotelben, ha hallgatod őket.
Ha meg valaki mégis a szekrény túloldalán reked? Hát ennyi teret talán hagyhatunk a természetes kiválasztódásnak.
