Ha még egyszer azt üzeni:
Mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!
A remény hiba.
(Krasznahorkai László)
Ha még egyszer azt üzeni:
Mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!
A remény hiba.
(Krasznahorkai László)
– Mikor nyílt ez az étterem?
– Még fel sem épült uram.
– Nagyon szép helyen van.
– Köszönöm uram. Mivel szolgálhatok? Ha megengedi… ma felséges a lábszárunk.
– Lábszár? Hogyan készül?
– Natúr, éppen csak egy kis ellenfényben.
– És milyen lábszár?
– Női lábszár, természetesen. Hozhatok egyet?
– Nézze, már vége a paraolimpiának.
– Értem, hozok egy párat. Foglaljon helyet uram.
Az öröm után egy sóhaj, túljutottunk a megmérettetésen, véget ér a kampány üzemmód, eresztjük le a gőzt, esik vissza a fordulatszámláló is. A rivalizálás korát végre az együttműködés kora váltja fel. Egészen más kihívások jönnek, nincs értelme latolgatni sem, hogy könnyebbek vagy nehezebbek-e az eddigieknél azok a feladatok, amik most egyesületünkre, a képviselő testületre és az egész faluközösségre várnak. Most a hosszútávfutó utazósebességét kell fölvegyük, olyan tempót, amit azután tartósan bírunk.
Élni és élni hagyni. Melyik vajon a nehezebb feladat?
Gondolkozni ne kezdj barátom, ez csak egy beugratós kérdés. Nincs itt két feladat, csak egy. A kettőben egyszerre leszel sikeres vagy vallasz kudarcot.
„Most már fújhatna az Igazságos…” szakad föl gyakran a sóhaj vitorlás túraversenyek közben. Az Igazságos az az a szél, ami csak nekünk fúj.
„Most már fújhatna az Igazságos…” – sóhajt az egész ország is. Hiszen annyi igazságtalanság ért már minket, aminek a jóvátételére semennyi igazságtalanság nem méltánytalan. A traumánk méretével kérkedünk, mint kamasz a pöcsével.
Élni és a gyerekeinket élni hagyni. Na, ez valóban két feladat. Ezek közül az egyik akár még sikerülhet is.
A kép igazodik a középkori vallásos festészet kompozíciós szabályaihoz. A fókuszban a fül áll. Egy fül, melyről tudjuk, hogy funkcióját régen elveszítette. Hiszen ugyan mit és miért kellene ennek a fülnek még meghallania?
Ez adja a kép drámaiságát: a fül gazdája a szervet valami értehetetlen pillanatnyi zavarodottságtól indíttatva használni akarja. Kínos pillanat. A kompozíció főalakja, a türkiz nyakkendőt oly nemes ívben magán futtató államférfi kifejezi az ezzel kapcsolatos jogos és mélységes megvetését.
De szenteljünk egy mondatot a mellékalakoknak is. Hiszen mindazok a titkosszolgálatok, akik Putin kinyírásának gondolatával komolyabban eljátszanak, alaposan elemzik majd a gorillák pillantásainak sugarait is. A hét specialistából ötnek a figyelmét leköti Mária Magdolna közeledése. A célszemély lényegében védtelen.
Mondták, hogy kaphatok én is olyan műanyag dobozt, amilyen a pápának is van az automobilján, nemcsak golyóálló, de vízálló is, de azt is mondták, hogy azért sokkal jobban nézek ki födetlen fővel a kegyetlen hószállingózásban, és ez jobban is illik ehhez a vérzivataros beszédhez. De ez nem vérzivatar volt meg hóverés, hanem kifejezetten alattomos havaseső. Ettől meg elmosódtak a betűk. Én úgy olvastam, ahogy azt még kiolvasni lehetett, de megmondom őszintén, néha kifejezetten csodálkoztam, nem nagyon tudtam, mi állhatott ott eredetileg. Mondtam is hogy soli Deo gloria, mert ezt biztos nem a beszédíróim kutyulták így össze.
Ha lenne az a csodafegyver! Az az intelligens, szelektív csoda. Elűzi az ellenséget, de megkíméli a mieinket. De szép is lenne!
Korábban nem gondoltam volna, hogy ezeken az oldalakon úgynevezett napi aktualitások kapcsán szeretnék írni bármit is. Változnak a dolgok.
Ez egy nyílt levél Gulyás Gergelynek, segítsetek célba juttatni.
Semmi az a civil szerveződés, amelyik nem követel semmit. Ez a vád ne érhesse a Katedrálisépítőket. A lista majd bővül. Szabad átvételre és/vagy csatlakozásra.
vagy mivel azok, akiknek ezt az üzenetet szánom, ha már nem magyarul, akkor inkább angolul kommunikálnak, legyen a cím:
Mivégre jöttem a világra, és ezen belül is a Facebook-ra? Az első kérdésre már nem keresem a választ, a másodikra viszont felelek, ha már feltettem magamnak.
Arról szólt a legutóbbi bejegyzés, hogy elronthatjuk dolgainkat, ha nem fáradozunk saját igazságunk megteremtésén.
Nos, az én igazságomhoz hozzátartozik, hogy nem olyan országban élek, ahol egy választási küzdelem után nem gratulálunk a győztesnek.
Gratulálok hát mindazoknak, akik nyertesnek érzik magukat.
Elveszthettem a tiszta tudatom egy időre. Nem tudtam elválasztani, mi az ami valóban megtörténik, mi az, ami csak a láztól tépázott elme szüleménye.
Tegnap véletlenül bekapcsolva felejtettem a puskamikrofonom. Ráadásul éppen a páholyra volt irányítva. Bosszankodtam, mert azt hittem, aznap már úgysem történik semmi. Tévedtem.
Írtam már korábban is, hogy ez a katedrálisépítés nem olyan gondolat, melyben a média támogatására számíthatunk. Hogy ez mennyire így van, azt nem fogod tudni jól elképzelni, kedves Olvasó, ha nem mesélem el az egyik ezzel kapcsolatos friss élményem.
Előbb-utóbb ki kell tűzzem a go/no go döntés időpontját. Amikor az addigi reakciók alapján eldöntöm, van-e értelme folytatni az Előjátékot, vagy érdeklődés hiányában egyenesen nekiállhatok a katedrálisépítés szervezésének. Ezt meg is fogom tenni, mégpedig az egész tervezett menetrend bemutatásával. Pillanatnyilag azonban az a gond, ha meglátok egy go táblát, nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy ne kezdjek áradozni a játékról. Meg hogy mire tanít, ha éppen katedrális építése jár a fejünkben.
Hogy maga a katedrálisépítés mikor és milyen formában veheti kezdetét, nem tudhatom. Ha nem csak véletlenszerűen kerültél ehhez a bejegyzéshez, kedves Olvasó, akkor annyi már világos számodra, hogy az Előjáték egyfajta állapotfelmérésként szolgál. A kimenetelétől erősen függenek a további lehetőségek. Egy kérdést illetően én mindenesetre hallgatok.
Ha már a rivalizálás és együttműködés hagymaszerkezeténél tartunk, még egy gondolat. Az egyes héjakon belül a játék jellege lehet alapvetően más. Egy körön belüli teljesítményből nem tudunk arra következtetni, mi történik majd egy külsőbb körben. Maradva kedvenc labdarúgásunknál, láttunk már egyaránt középszerű játékost edzőgéniusszá válni és halhatatlan focistát csapnivaló edzővé.
Ennek a blognak egyik fő célja, hogy elkezdjen kialakulni közéletünk – jelenleg nem létező – államfériúi szintje. Erre is igaz lesz, hogy zseniális pártpolitikus bizonyulhat csapnivaló államférfinak, és szürke pártpolitikus is válhat meghatározó államférfivá.
Van viszonyainkban egy általános mintázat, mely életünk minden területén megjelenik. Annyira megszokott, hogy észre sem vesszük, talán soha meg sem fogalmazzuk. Mégis tévedhetetlen magabiztossággal gyakoroljuk. Olyan területeken azonban – no igen, most leginkább a közélet jár a fejemben – ahol hiányoznak a ránk hagyományozott viselkedésminták, egyszeriben elbizonytalanodunk. Kételyek kezdenek gyötörni a mintázat tisztességes voltát illetően.