.jpg)
Tegnap véletlenül bekapcsolva felejtettem a puskamikrofonom. Ráadásul éppen a páholyra volt irányítva. Bosszankodtam, mert azt hittem, aznap már úgysem történik semmi. Tévedtem.
- Na, mit gondolsz, Tóni?
- Igen. Mit gondolok.
- No!
- Mit gondolok?
- Ejnye, hát milyen ember a magyar?
- Hát nem zsidó.
- Nem hát, de most nem erről van szó.
- Nem erről van szó.
- Hanem, hogy kenyere-e a titkolózás?
- Az jutott eszembe, a magyar embernek nyílt, becsületes természete van. Egyáltalán nem kenyere a titkolózás.
- No ugye!
- No, igen.
- Hát akkor?
- Hát akkor... Akkor a Facebook-on nem kell neki jelszó.
- Micsoda?!
- Illetve, egy jelszó kell neki. Igen, egy közös, nemzeti jelszó. Az, hogy nemzeti...
- Tóni! Fáradtnak látszol. Kevesebbet kellene dolgoznod. Többet, sokkal többet.
- Figyelek.
- Hogy illik-e a természetéhez, elbújni egy választófülkébe?
- Az jutott eszembe, a magyar embernek nyílt, becsületes természete van. Egyáltalán nem kenyere a titkolózás. Végképp nem illik a természetéhez, elbújni egy választófülkébe. A magyar ember nyíltan a választási bizottság elé lép, a szemükbe néz, és világosan megmondja, mit akar. Pőrén.
- Pőrén?! Tóni, ez egy ünnep. Pitykés kacagányban.
- Az még nincsen mindenkinek...
- Na, hát azok pőrén. A szégyentelenek. Képesek lennének odajönni pucéran...
- Értem.
- Beterjeszted?
- Megkérdezzük előtte a népet?
- Miért? Nem tudjuk, mit válaszolnának?
- Dehogynem. Beterjesztem.
- Örülök. Holnap délután szavazunk.
