Ha lenne az a csodafegyver! Az az intelligens, szelektív csoda. Elűzi az ellenséget, de megkíméli a mieinket. De szép is lenne!
Hát az a csodafegyver márpedig létezik. Sajnálatomra én azzal a változattal találkoztam, mely engem kerget ki a világból. Így aztán mindeddig hallgattam mint a sír, lapítottam, remélve hogy sosem derül rá fény. Elvégre miből sejthetné bárki, hogy nekem is lehet Achilles-sarkam? Nekem, aki harminc éve dúdolom együtt száz bolhával, hogy "most már biztos maradok, mert tudom hogy menni kell...".
Kitéped a körmöm? Csak nevetek rajta. Selmeczi Gabriellával ijesztgetsz? Maradok. Én maradok. Itthon.
Csak egyet ne... Mert akkor a Tűzföldig meg se állok.
Hányszor szálltam keresztbe a szobán hogy a rádió kikapcsoló gombján landoljak. Csönd. Elhallgatott a mindennemű zene és szöveg meggyalázása. Megpróbálhatok regenerálódni a sokkból.
Számomra nincs megbízhatóbb lakmusz, ami a kultúrát és humánumot elválasztaná a kérkedő, feneketlen szellemi nyomor világától, mint a szimbolikus totemállat vonítása. Zengenek a kultúra üldözésére fölesküdöttek himnuszai. Olyan próbatétel ezt kibírni, melyen én elbukom.
Hogyan hihettem, hogy mindez mintegy véletlen, hogy ez nem a sötét erők tudósainak legnagyobb gondosságával készül, hogy valakik esetleg nincsenek is tisztában hatásával.
Egy magyarázat van: idióta vagyok, lassabban tanulok, mint a kis elefánt. Ülök, mint béka a vizes fazékban, ami alatt vidáman pattog a tűz. Arra gondolok, hogy csak nem fogok megfőni. Közben olvasgatok, kongresszusokon mindig is jövőbemutató dolgokat mondtak:
"... a liberális politika mára szembefordult a szabadsággal, szembefordult a gondolat, a szólás és a sajtó szabadságával, ezért szükségszerűen szembekerült az emberekkel és a demokráciával"
Ajjaj, az emberekkel szembekerülni baljósan hangzik. Na, de ihaj-csuhaj, sose főlünk meg. Azt se hittem el, ami eddig történt, nem hiszem én el ezt se. Hogy majd visszatérünk "a mai vezetők gyenge Európája helyett az emberek erős Európájához". Értem, az emberekéhez.
Mindenesetre a csodafegyverről most lehullott a lepel, talán jobb is így. Valaki megpöckölte a totemállat orrát, amire – egyesek szerint meglepő módon – bekapcsolt a felségsértés sziréna. Felhúzódnak az ínyek, villognak a metszőfogak.
Most már biztos maradok. Egyet azért kérnék. Fülembe forró ólmot öntsetek! Hogy ne halljam Ákost.
