Itt azokból a jelenségekből gyűjtök össze néhányat, melyekről azért nagyon rossz a véleményem, mert stratégiai hibának vélem őket a jövőnket illetően. Ezek a fő mozgatórugói annak, ami mozdulásra késztet.
Persze ezek is mind olyan kérdések, melyekre a jó válasz egy harmonikus egyensúly megtalálása. Ha távolról ránézek, és azt látom, jobbra dől, azt mondom, balra kell húzni. Ha balra dőlne, azt mondanám, jobbra kell húzni. Ha csak kicsit lenne ferde, talán csöndben maradnék.
Szegény hazám gyakran csatatérnek látom, ahol dúlást dúlás követ. És ilyenkor feltör sajgó keblemből a kérdés: miért kell ennek így lennie?
Elsőre talán dicsekvésnek tűnhet az a kijelentés, hogy szoktam gondolkodni. Pedig távolról sem csak erről van szó.
Nem ez az első alkalom, amikor megszállt a késztetés, hogy valamit tegyek azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Én is, és Te is kedves Olvasó.
Olvasóm, én a végére értem az előjáték bemutatásának. Most rajtad a sor. Várok, hogy legyen időd magadba nézni.
Megbízónk egy fiatal kelet-közép-európai demokrácia, mely az elmúlt negyedszázadban jelentős erőfeszítéseket tett társadalmi berendezkedésének kialakítására. Az érdekképviseleti rendszerét különböző mintákat követve kialakította, azonban ez nem eredményezte egy stabil társadalmi gazdasági szerkezet létrejöttét. Ebből a felismerésből kiindulva a közhatalom forrása, a nép, most úgy döntött, hogy csapatát államférfiakkal kívánja erősíteni.
Ha kétségek gyötörnek kedves Olvasó, hogy ez az egész kezdeményezés talán túl radikális, még kárt találunk tenni politikai elitünkben, azután itt állunk megfürödve politikai elit nélkül, hagy próbáljam meg eloszlatni aggályaidat. Egy ország politikai elitjét lecserélni csak igen drasztikus eszközökkel lehet, itt pedig ilyenekről szó sincs.
elmondanám, hogy nekem jár egy színvonalas közszolgálati média. Mert egy demokratikus ország polgára vagyok. Jogom van hozzá. Szóval kérném tisztelettel...
Rátérünk szabadságtanfolyamunk második gyakorlatára. Kitalálod-e, kedves Olvasó, ez miről szól?
Szabadságtanfolyamunk első gyakorlata rendkívül egyszerű. Mindössze annyit vár el a gyakorlótól, hogy képes legyen egy előre eltervezett időpontban valamilyen formában megnyilvánulni. De azért ne becsüljük le a nehézségeket, melyek a kezdő gyakorlóra várnak.
Ez az egész blog messzemenően igyekszik tiszteletben tartani a gondolati szuverenitást. Így természetesen azokét is, akik nagyon másképp gondolkodnak mint én. A katedrálisépítés hasonlat arra is próbál utalni, hogy aminek először meg kell születnie, az egyáltalán maga az igény az építkezés megkezdésére. Nem szeretnék bűbájos szavakkal szellemi hadifoglyokat ejteni, hogy azután olyasmire vegyem rá őket, amit tulajdonképpen nem szeretnének. Esetleg rabszolgákkal piramist építtetni. Nem lenne elfogadható számomra, hogy már létező fejekből próbáljuk meg kiverni a nekünk nem tetsző gondolatokat. De a felnövekvő generációkba megpróbálni beültetni az értékrendünk szerint értelmes élet iránti igényt, azt teljesen rendben lévőnek érzem.
Az előjáték szakasz arról a kérdésről szól: mennyien lehetünk, akikben már ma ott él az igény, hogy katedrálisunk épülni kezdjen? És ezen a ponton bizony megengedek magamnak egy kis gondolati besugárzást. Nem befolyásolni szeretném az álláspontod kedves Olvasó, de arra igenis szeretnélek rábírni, hogy az álláspontod kinyilvánítsd. Jöjjenek hát a sugarak.
Nem tudhatom, ki mindenki vetődik el ezekre az oldalakra. Nem feltétlenül kellemes érzés. Mintha pokróccal a fejemen ülnék egy idegen társaságban. Sebaj. Ha megszólalok, megrostálom a hallgatóságot.
Nem is ismerjük egymást, mondod, ugyan miért lennél a barátom? Vagy akarnál az lenni?
Ó, ne így értsd! Arra gondolj, amikor a messziről jött vándort fogadjuk ezekkel a szavakkal. Olyankor ez csak érdeklődést jelent. És egy kis megelőlegezett bizalmat.
Egyikünk sem messziről jött vándor, mondod, itt lakunk a szomszéd házban már évtizedek óta.
Látod, éppen erről van szó. Tényleg régen a szomszédban lakunk, mégsem beszéltünk egymással.
